Itt egy mell, ott egy fenék

 2011.04.13. 12:00

Amikor 2500 fontot kell egy hónap alatt visszafizetned az iskoládnak, akkor nem ritkán hangzik el a „nincs más hátra, vetkőzni kell!” mondat, amin jót mulatunk, majd mindenki megy tovább a dolgára. Aztán amikor már csak 2 heted maradt és az irodából folyamatosan érkeznek a felszólító emailek, akkor elkezdesz komolyan gondolkodni a vetkőzős mutatványon, majd végül le fogsz ülni az internet elé. Nem komolyan persze, csak úgy kíváncsiságból. Google. Táncos munkák. Hely, telefonszám. Egy telefonhívás még nem kötelez semmire. És tulajdonképpen a „felvételire” leegyeztetett időponton sem kell feltétlenül megjelenni. 

Aztán megnézed a leveleidet és az utolsó utáni felszólító email láttán benézel a szekrényedbe, hogy mit tudnál felvenni, ami egy kicsit is hasonlíthat egy sztripper ruhájára. Semmit. Úgyhogy bepakolsz a táskádba egy bugyit és egy régi, táncórákról megmaradt szűk felsőt. Hétfő este, háromnegyed 8.

Felébredsz az éjszaka közepén és még mindig nem hiszed el, hogy ez néhány órán belül tényleg megtörténik majd. Aztán veszel egy mély levegőt és egy tequliát a Hely melletti bárban. Ha dohányoznék, minden bizonnyal elszívtam volna egy cigit, így egyszerűen csak beléptem. Lépcső le, recepciós lány, felvételire jöttem. Manager, öltöző.

És tényleg mint a filmeken. Legalább 25 lány egy cseppnyi helyen, egymás hegyén-hátán próbálja elvarázsolni a pattanásokat, ráncokat, kirepedt sarkakat és visszereket. Mind meztelen és nagyon hangos. Itt egy mell, ott egy fenék, egy kar, ami átnyúl a hajlakkért, egy másik, ami valami barna kencét masszíroz egy hátra (ki tudja kiére?), repkedő műszempillák, csillámpor, hajvasaló, millió féle parfüm, hintőpor és hajlakk köd, amitől az ember nem is látja, hol kezdődik és végződik ez a hatalmas, nyerítő és vihogó, száz mellű, narancsbőrös szörny. Vajon ők is annyira félnek, mint én, azért ordítanak vagy ezek a valódi felszabadultság hangjai lennének - tűnődöm, miközben legszívesebben azonnal elszaladnék, ki az öltözőből, ebből a magassarkún forgó rémálomból, fel a lépcsőn, be a metróba, végig az utcán egészen hazáig, ott aztán be a szobámba, a takaró alá, a párna alá, ami alól ki sem jönnék soha többé. De ehelyett a manager hangjára eszmélek, aki arról érdeklődik, hogy mégis mikor szándékozom átöltözni. Úgy sejtem, egy ideje már ott állhattam. És abban a pillanatban most először érzem, hogy ennek fele sem tréfa. Illetve talán inkább azt, hogy ez semmi más nem lehet, csakis egy vicc. A rosszabb fajtából. Hogy én 2 perc múlva egy magassarkún billegjek félmeztelenül egy rúd körül?! Kinek az idióta ötlete volt ez és mégis mire gondoltam, amikor tárcsáztam ezt az átkozott telefonszámot? A lányok pedig még mindig nyerítenek és egymás hátát kenegetik a barnító kencékkel, amitől sikongatnak is, ugyanis az állítólag szörnyen hideg. Én meg ott ülök egy széken a francia típusú pamut bugyimban és a giliszta pántos szűk pólómban, amikor az jut eszembe, hogy

NINCS MAGASSARKÚ CIPŐM! Most mi lesz? Mezítláb mégsem mehetek fel a színpadra. Mennyire jellemző! Már az általános iskolában is én voltam az, aki mindig otthon felejtette a tisztasági csomagját. Így aztán megszólítok egy ártalmatlannak tűnő lányt, aki legalább csöndben készülődik, hogy szerinte kölcsön vehetem-e a szekrény tetején sorakozó ezer pár cipők egyikét. Ő bólint, majd betesz egy kék színű kontaktlencsét. Úristen. Én ebben a cipőben állni sem tudok, nem hogy menni, táncolni meg aztán... Te vagy a következő-mondta egy hang. Életem leghosszabb útja vezetett az öltözőtől a színpadig.

Istenem! Miért is nem néztem meg a youtube-on, hogy mit kell ilyenkor csinálni?! Az egész személyzet és az ijesztő lányok mind engem bámultak. Fogalmam sincs, hogy mit csinálhattam, de valószínűleg inkább vicces volt mint jó. Aztán láttam a managert integetni, hogy vegyem le a polóm. Én, aki 4 éves koromban azért hisztériáztam a strandon, mert a nővérem le akarta venni a bikini felsőm. A következő dolog, amire emlékszem, hogy azt mondja, holnap hív és megmondja sikeres volt-e a felvételi vagy sem, mire én arról győzködöm, hogy nekem feltétlenül kell ez a munka és tudom, hogy én leszek a város legjobb sztrippere, amint beszerzek egy magassarkú cipőt.

Mindennek 1 éve. Onnan három és fél hónap után jöttem el zsebemben annyi pénzzel, ami elegendő volt a tartozás fedezéséhez és amiből aztán még fél évig éltem. Kiderült, hogy a lányok egyáltalán nem olyan ijesztőek mint ahogy az első látásra tűnt, ezen kívül megtanultam magassarkúban járni és rájöttem, hogy levenni a bikinifelsőm nem is olyan vészes. Továbbá azt, hogy a férfiak semmit nem változnak óvodás korunk óta, amikor egymásnak mutogattuk amink volt - én persze nem, szégyenlősségből eredően - azzal a különbséggel, hogy most fizetnek is érte. És nem utolsó sorban azt, hogy ez a legjobb terápia önbizalomhiány ellen.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sztrip.blog.hu/api/trackback/id/tr402800530

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hogyan tudok túllépni azon, hogy megcsalt? 2011.10.07. 01:52:08

Egy 8 éves kapcsolat áll mögöttem a párommal. Nagyon szerettük egymást, ő volt az a férfi akivel el tudtam az életemet képzelni és most is ő az akivel le tudnám élni és el tudom képzelni, hogy együtt fogunk megöregedni. Rengeteg veszekedés van mögöttün...

Trackback: Rajtam keresztül találják meg a nagy Őt 2011.04.13. 19:58:46

Kedves Karolina! 26 éves lány vagyok, az a bajom, hogy nekem mindig ugyanúgy érnek véget párkapcsolataim. Mialatt velem van a pasim, megismerkedik valaki mással, és azzal összejönnek. Magyarul rajtam keresztül találják meg a nagy Őt. Volt hogy konkrét...

Trackback: Társat lehet-e keresni? 2011.04.13. 19:58:18

Vannak dolgok, amik kereshetők, keresés eredményeképp találhatók, megszerethetők, szükség esetén lecserélhetők. Ilyen a lakás, a munka, a konyhai robotgép. Az ember átgondolja igényeit, milyen kritériumokhoz ragaszkodik, mi az, ami szükség esetén félre...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Közöd????? 2011.04.13. 12:20:02

fogsz te még egyébb szolgáltatást is nyujtani husika:-)

csavarhuzo77 · http://csavarhuzo.blog.hu 2011.04.13. 12:20:10

első! és kíváncsi a folytatásra és az ijeszt szó hol ly hol j, de amúgy minden ok!

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.04.13. 12:21:47

Ez jó volt. Hehe, táncolni merészség, de még nem prostitúció.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.04.13. 12:22:40

@csavarhuzo77: nagyon igyekeztél, kár volt érte :DD

vittore 2011.04.13. 12:31:29

A sztori érdekes és aranyos is egyben. Kövezzetek meg, de képtelen vagyok elhinni, hogy ezek a táncos lányok tényleg csak táncolnak.... 3 és fél hónap seggrázás egy klubban és suli kifizetve + fél év pihi (és gondolom nem itthon). Aha. Hihető.
36 éves dagadt faszi vagyok, csöcseim is kezdenek nőni. Asszem kinézek, hátha összejön valami meló a klubban....

csavarhuzo77 · http://csavarhuzo.blog.hu 2011.04.13. 12:43:37

@Chaoyang: de megpróbáltam :)
hamar sikerült lekurvázni a szerzőt azért. vagy legalább megelőlegezni a titulust. na meglássuk!

_______________ 2011.04.13. 12:59:10

Egy új blog első posztja a megjelenés után 15 perccel a címlapon? Mese habbal!

Ufóka 2011.04.13. 13:17:36

"a férfiak semmit nem változnak óvodás korunk óta, amikor egymásnak mutogattuk amink volt"

Te változtál az a lényeg. Szégyenlős kiscsajból exhibicionista szexállat lettél! :)

Az remélem tudod, hogy szinte senki sem hiszi el hogy csak táncolnod kellett.

_______________ 2011.04.13. 13:19:26

@Ufóka: Én azt sem hiszem el hogy vele ez megtörtént.

Ufóka 2011.04.13. 13:21:22

Ez olyan mint a GPS szopás... gps-szopas.blog.hu/

Kamu, hogy legyen téma és hirdetési felület. (kár, hogy az utóbbit a gyakorlott netező szeme már észre sem veszi, vagy blokkoltatja valamilyen programmal)

Ufóka 2011.04.13. 13:24:05

@_______________: jah, a valóságtartalma pontosan egyenlő a nullával. :)

vizibicikli 2011.04.13. 13:25:27

@Ufóka: Ha a férfiak nem lennének ilyen kisétkű balfaszok, akkor x millió házasság meg se történne :) Rengeteg olyan ismerősöm van, aki egy mosolyért/beszélgetésért képes hatalmas összegeket kifizetni míg a kurvázást totál gáznak tartja.

Ufóka 2011.04.13. 13:30:14

@vizibicikli: Milyen ismerőseid vannak neked?! :) Én mosolygok bárkinek pénzért, csak szóljatok! 0670-555-6070 a számom. Egy mosoly 100 HUF + ÁFA, és remeg az arcom... azaz egyszerre 3at mosolygok. :P

andrewt 2011.04.13. 13:35:56

na majd akkor én szólok: ijesztő és nem "ilyesztő":D

vizibicikli 2011.04.13. 13:55:47

@Ufóka: úgy értem, hogy bár dugni akarnak, képesek ilyen gagyi módon csinálni :D

degeco 2011.04.13. 14:01:17

kamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamukamu

minyimaaa 2011.04.13. 14:04:13

mit jelent az, h "botcsinálta" ?
/ lásd: indexen az ajánlót: "Egy botcsinálta magyar sztriptíztáncosnő kalandjai Londonban." /

0 2011.04.13. 14:36:58

ilyesztő: helyesen ijesztő :-)

norbert79 2011.04.13. 14:45:01

Sajnos tényleg kamu a sztori, ha próbaképp került fel nem értem a hátsó szándékot; amúgy lerí róla, hogy írói vénákkal megáldott személy találta ki az egészet.
Annyit hadd fűzzek hozzá, hogy aki ebben a körben mozgott, az nem így látja a történetét utólag, ez annyira túl idealisztikus, mint egy Csipkerózsika mese.
Szóval kedves író úr/hölgy: ha már hihetővé szeretné tenné az írását legközelebb érződjön ki legalább egy kis undor az írásból, egy icipici undoros hangulat, nem sok, csak pont annyi, hogy esetleg az ember megfontolja, hogy elhiszi...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.04.13. 14:51:58

@minyimaaa:
Az kéhrlek szépen azt jelenti, hogy nem férfi nemi szerv által készült az illető, hanem egy bot által.

Styxx 2011.04.13. 14:56:10

@norbert79:
Miért lenne feltétele annak, hogy élvezettel olvassuk az, hogy el is higgyük? Tőlem írhatja egy feltörekvő, 2.0-ás Fejős Éva, vagy Vass Virág, csak legyen jó a sztori. Ami meg majd a folyt.köv-ből kiderül (már ha lesz).

a katona fehérben 2011.04.13. 15:08:41

Bámulatos, hogy ilyen sok kommentelő ennyire alaposan tájékozott a londoni sztriptízklubok munkaerő-toborzási eljárásai és kereseti lehetőségei terén.

himposztor 2011.04.13. 15:29:40

Ez az egyesített feltóorbán-kormány megélhetési receptje?

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2011.04.13. 15:34:47

Kommentelők nagy része úgy látom még életében nem tette be a lábát sztriptízbárba. A sztripcsajok nem kurvák. Legalábbis azok, akik nem egy romániai kamionparkoló melletti bűzös romhalmazban keresik a betevőt.

naezjó... 2011.04.13. 15:47:34

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:

''A sztripcsajok nem kurvák.''
LOL, már ezért megérte :)

felka 2011.04.13. 16:49:35

kamu vagy nem, jól ír a csaj.

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2011.04.13. 17:44:13

Folytatásos mese. Érdekes még lehet, valószerű semmiképp sem. Lehet, nem ártott volna előtte konzultálni egy valódi táncoslánnyal.

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2011.04.13. 17:48:08

@a katona fehérben: elég egyszer belefutni itthon egy jól hangzó de túl sejtelmes álláshirdetésbe.

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.04.13. 19:31:42

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: sztripper Magyarországon = általában kurvák kis pénzért , olaszban kurvák (a priváttánc az már az a kategória), még sok helyen kurvák. néhány országban lehet jól keresni szex nélkül is de nem így ahogy ezt bevezette a kamublogos. mivel nem bírják ezért drogoznak, gyógyszereznek, pénzt elverik.. nem jellemző az egyetemre kellett a pénz mentalitás se a hiteltörlesztés.

de mi ezt honnan is tudhatnánk, te vagy itt az ész :D

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.04.13. 19:35:05

senki ne vegye be a mesét hogy megkeresett ennyi pénzt a megélhetési költségei fedezése mellett és még pihengetett is fél évig. ezt a legmenőbb külföldi pornósok, itthon pedig a luxuskurva feletti celebkurva kategória teheti csak meg

Garp 2011.04.13. 20:10:13

@Husi_Laci: a vasutas pár, mi? Charlie Sheen, Eva Peron.

SchmittPali · http://twitter.com/schmittpali 2011.04.13. 20:13:00

@pingpong: a Magyarnépköztársaság khm.. Köztársaság... khm most akkor mi is? Na mindegy. Szóval Viktor nevében köszönöm.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2011.04.15. 22:32:14

Haha. Ezt a blogot ugyan az írja, mint anno a lurva.blog.hu-t. Pont ugyan olyan szar...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.04.15. 23:48:24

Nem tudom, milyen iskola lehet ez, de hát nem olcsó. AMúgy nem kell nekiállni sztrippelni, hanem kicsit tanuln kell, és akkor akár nőként is elérhető minimum 11-15 fontos órabér. De akár több is.

barracud4 · http://halnap.blog.hu/ 2011.04.16. 10:13:40

@Styxx: Tuti kamu sztori, de majdmeglássuk mi jön ki belőle. :)
Azért az írónő (szerintem azért nő) legalább egyszer lemehetett volna egy igazi sztripbárba és csak egyszer próbálta volna ki, hogy milyen egy rúd körül forgolódni, hogy jobban tudja ábrázolni.
Mert "kigyómódra fölfelé" nem is lehet kúszni.(azt hiszem ez már a 3. posztban volt) Jééé egyből volt hozzá elég kraft a karjaiban, hogy megtartsa magát a pörgéshez? Jééé nem ütötte be a lábát és nem kapott első nap kék zöld sérüléseket? Akkor lehet, hogy vérpofi mégis? :)))))))
Index cimlap első posztosnak???? Ehhh, gyanús ez!
Ja és egyébként ha igazi rudtáncosok életéről akartok olvasni akkor itt van ez a blog:
dollhouseflow.blogspot.com/
Garantálom, hogy nem kamu!

_______________ 2011.04.17. 18:00:57

@barracud4: Amikor a fagyi visszanyal. :D
süti beállítások módosítása